2007. szeptember 29.,  szombat
NAPI
Dr Csernus: Bea
asszony hazudik
Bea és Csernus összeszólalkoztak: Dr. Cserus szerint ugyanis Bea hazudik a válását illetõen. Gyõzike felesége viszont állítja: valóban válnak.
A pszichiáter nyíltan megmondta a véleményét az Esti Frizbiben:
 
"A nagyobbik befelé fordult, és az evésbe menekült, a kicsi meg mindent megenged magának, korlátok nélkül él. Az nem érdekel, hogy két felnõtt ember mit kezd az életével, de ezt a két gyereket agyonvágták – magyarázta lassú, kimért stílusban, majd hozzátette: Gáspárék soha nem fognak elválni egymástól!
 
 
Bea asszonyt kiborította a pszichiáter beszéde, majd szétrobbant dühében. Elmesélte, hogy nem az állítólagos szeretõ és nem Gyõzike korábbi félrelépései a válás okai.
 
„Õ beadta a válópert, mert szerintem azt hitte, hogy majd könyörögni fogok neki. De nem tettem, azt mondtam, legyen”
 
"Hazugság az egész! Azért találtak ki mindent, hogy felhívják magukra a figyelmet. Tudni kell, hogy aki így manipulál, az képes a legvégsõkig elmenni, akár elválni is papíron. De a hazugságok beivódnak a gyerekekbe, akik már azt se fogják tudni, mi igaz, mi nem, s nem lesz nekik különbség. Lehet, hogy papíron elválnak majd, de ugyanúgy együtt lesznek, mint most – fejeszte be a vitát Csernus.
 
Kiss D.
még több
még több hír
NAPIbulvár
VIVA PUSH felfedezettből lett Chart Show győztes Rendes Pénz.
Meztelen felsőtestek csatája az MTV Movie Awardson
Magatehetetlenül lógott a kötélen a győri színész
NAPIAktuális
Szimulációs játékot tartott lányoknak az Ericsson és a Skool
Mahmúd Abbász palesztin elnök egyik közeli munkatársa nyilatkozott a közszolgálati rádiónak
A STYLE&DIRT divatmárka a brit kormány export- és befektetés-ösztönzési irodájával kötött..
NAPIsport
Kun Anna aranyérmes párbajtőrben
A magazin honlapján olvasható rangsorban az 1741. helyet foglalja el
kapcsolódó
24 óra
BLOGZÓNA
aktuális
KATEGÓRIÁK
siccpasik
napiászonline
Kövess minket!
Híradó Media Kft. 2006-2015 Napiaszonline.hu