Share on Google+
2015. október 1.,  csütörtök
NAPISztárpletyka

Demi Moore támogatja Ashton Kutchert

Még el sem vált Demi Mooretól, már együtt volt új kedvesével, Mila Kunissal Ashton Kutcher. Biztosan ez is nagyon megviselhette az 51 éves színésznõt, de amikor kiderült, hogy egykori férjének új kedves babát vár, sõt még esküvõ is lesz, akkor már teljesen kikészült. Most azonban úgy tûnik, hogy végre sikerült túllépnie...
Az 51 éves sztárnak nem volt könnyû beletörõdnie abba, hogy egykori férjével, Ashtonnal nem mûködik a házassága. Most végre úgy tûnik, hogy sikerült megbirkóznia a fájdalommal. A pletykák szerint teljesen lesokkolta magát, amikor megtudta, hogy Mila terhes, de most már túltette magát ezen, és azt is felajánlotta nekik, hogy bármiben számíthatnak rá.
Bármilyen meglepõ is a gyönyörû színésznõ, Demi Moore maga mögött hagyva a múltat végre feldolgozta válását, és az Ashton Kutcherrel való kapcsolatát. Demi végre készen áll arra, hogy mindenben Ashton és felesége, Mila Kunis mellett álljon. Megígérte, hogy segíteni és támogatni fogja a párt.
Demi egyébként 8 évig volt Ashton felesége, míg végül 2013-ban váltak el. Kapcsolatuk már 2011-ben megromlott, ekkor jelentette be a színésznõ a válást. Elõtte hosszú évekig Bruce Willis volt a férje, akivel három közös gyermekük van.
Forrás: Dezsõ Kata
még több Sztárpletyka
Eddig talán csak az igazi bennfentesek tudhatták, hogy milyen súlyos sérelmeket őriz Kovács Kati..
Marsi Anikó és családja hosszú évekre eltűnt nemcsak a nyilvánosság elől, hanem az országból is...
Nyolc év házasság után szétesett Hajdú Péter családja. Sarka Kata pakolt és elhagyta a családi..
Az egykori nyuszilány, Kendra Wilkinson remekül néz ki, de nemrég Instagramján megmutatta, hogy ez nem..
A Grace klinika és a Felkoppintva sztárját a Los Angeles-i repülőtéren kapták lencsevégre.
Fülig ér Lui mágus szája
még több hír
NAPIbulvár
A műsorvezető szereti teljesen lefoglalni magát. Két gyermek mellett ez nem is olyan lehetetlen. Most egy..
Az amerikai énekesnő és az F1 háromszoros világbajnok pilótája jól ismerik egymást. Számos..
Az énekes nagyon büszke a családjára, és persze imádja kislányát Suzy-t. Azonban a Tele Novellának..
NAPIAktuális
Csekély mértékben változott, de vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben mára..
Egy nyugdíjas férfi az Euro Jackpot magyar nyertese, akit hét milliárd forintot vihetett haza.
Magyarországon az édesanyákat, nagymamákat, nevelő anyukákat május első vasárnapján köszöntjük..
NAPIsport
A Nemzeti Sport információi szerint az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapata ma jelenti be, hogy..
A 13 éves ráckevei motokrosszos megnyerte a hollandiai Arnhemben a szuperkrossz Európa-bajnokságot.
Simon Higby és Clara Prior olyan kiegészítőt készített, ami pontosan úgy néz ki, mintha egy..
kapcsolódó
24 óra
CSAK RÖVIDEN
aktuális
?
KATEGÓRIÁK
siccpasik
napiászonline
Kövess minket!