Share on Google+
2015. március 5.,  csütörtök
NAPIKrimi

Őrizetben a halálos balesetet okozó sofőr

Egy férfi meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek. Az autót ittas állapotban vezető sofőrt a rendőrség bűnügyi őrizetbe vette.

Halált okozó, járművezetés ittas állapotban bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság K. László 25 éves tiszapalkonyai lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint 2015. március 4-én 20 óra 30 perc körüli időben Mezőcsát és Tiszakeszi között egy személyautó egy kanyarban kisodródott, az árokba hajtott, majd fának ütközött. A balesetben a hátsó ülésen ülő 27 éves utas meghalt, a 25 éves sofőr és másik, 38 éves utasa súlyos sérüléseket szenvedett. Az elvégzett helyszíni szemle többek között megállapította, hogy a járműben ülők egyike sem használt biztonsági övet, továbbá az időközben beszerzett vérvételi eredmény alapján a sofőr szeszes italtól befolyásolt állapotban vezette a járművet.

A baleset körülményeit a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya szakértők bevonásával vizsgálja. Tekintettel a bűncselekmény tárgyi súlyára a rendőrség bűnügyi őrizetbe vette az autó sofőrjét, és előterjesztést tesz előzetes letartóztatásának indítványozására.

Forrás: police.hu
A baleset képei
még több Krimi
Szombat délután jelentették a Celldömölki Rendőrkapitányságra, hogy Mesteri külterületén valaki..
Becslések szerint 2015-ben 32 milliárd dollár hasznot hajtott a szervezett emberkereskedelem, vagyis..
A tragikus baleset Kaposváron történt. Még tart a helyszínelés.
Egy iraki és egy szír férfi felmászott az épület tetejére, összevagdosták magukat és azzal..
Vizsgálatot rendelt el a honvédelmi miniszter a négy tűzszerész pénteki halála miatt. A hortobágyi..
Belgiumi és franciaországi merényletekre készülő dzsihadisták tartanak Európába, az Iszlám Állam..
még több hír
NAPIbulvár
A műsorvezető szereti teljesen lefoglalni magát. Két gyermek mellett ez nem is olyan lehetetlen. Most egy..
Az amerikai énekesnő és az F1 háromszoros világbajnok pilótája jól ismerik egymást. Számos..
Az énekes nagyon büszke a családjára, és persze imádja kislányát Suzy-t. Azonban a Tele Novellának..
NAPIAktuális
Csekély mértékben változott, de vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben mára..
Egy nyugdíjas férfi az Euro Jackpot magyar nyertese, akit hét milliárd forintot vihetett haza.
Magyarországon az édesanyákat, nagymamákat, nevelő anyukákat május első vasárnapján köszöntjük..
NAPIsport
A Nemzeti Sport információi szerint az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapata ma jelenti be, hogy..
A 13 éves ráckevei motokrosszos megnyerte a hollandiai Arnhemben a szuperkrossz Európa-bajnokságot.
Simon Higby és Clara Prior olyan kiegészítőt készített, ami pontosan úgy néz ki, mintha egy..
kapcsolódó
24 óra
CSAK RÖVIDEN
aktuális
?
KATEGÓRIÁK
siccpasik
napiászonline
Kövess minket!