Share on Google+
2015. március 2.,  hétfő
NAPIKrimi

Négy év börtönre ítélték a polgármestert bántalmazó férfit

Nem jogerősen négy év börtönbüntetésre ítélték a Fehérgyarmati Járásbíróság azt a férfit, aki megverte az egyik szatmári falu polgármesterét - tájékoztatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője hétfőn közleményben az MTI-t.

 Zsíros Zsolt főügyész a vádiratot idézve elmondta: a községben élő vádlott 2015. február 23-án reggel szerzett tudomást arról, hogy - kifogásolható viselkedése miatt - a polgármester a jövőben nem kívánja őt közmunkásként alkalmazni.
    A férfi megjelent a polgármesteri hivatalban, ahol előbb a kerékpárját az épület ablakához dobta, majd két ajtót berúgva bement a polgármester irodájába. Itt szidalmazta az önkormányzati vezetőt, majd ököllel többször megütötte. A hátráló és védekező sértett a földre esett, ahol a férfi tovább ütötte - ismertette a főügyész.
 

   Az épületben tartózkodók próbálták lefogni a támadót, aki két telefonkészülékkel megdobta a polgármestert, akinek vérezni kezdett a homloka. A vádlottat végül több közmunkás segítségével sikerült megfékezni.
    Az MTI más forrásból úgy értesült, hogy az eset Tiszakóródon történt.
    A többszörösen büntetett előéletű férfit a Fehérgyarmati Járási Ügyészség három napon belül gyorsított eljárásban bíróság elé állította. A vádlottat a Fehérgyarmati Járásbíróság hivatalos személy elleni erőszak bűntette, súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és garázdaság vétsége miatt négy év börtönbüntetésre ítélte, öt évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, illetve elrendelte az előzetes letartóztatását - közölte Zsíros Zsolt.
    Az ügyész súlyosabb büntetés kiszabása végett fellebbezést jelentett be - tette hozzá a megyei főügyész.

Forrás: MTI
még több Krimi
Szombat délután jelentették a Celldömölki Rendőrkapitányságra, hogy Mesteri külterületén valaki..
Becslések szerint 2015-ben 32 milliárd dollár hasznot hajtott a szervezett emberkereskedelem, vagyis..
A tragikus baleset Kaposváron történt. Még tart a helyszínelés.
Egy iraki és egy szír férfi felmászott az épület tetejére, összevagdosták magukat és azzal..
Vizsgálatot rendelt el a honvédelmi miniszter a négy tűzszerész pénteki halála miatt. A hortobágyi..
Belgiumi és franciaországi merényletekre készülő dzsihadisták tartanak Európába, az Iszlám Állam..
még több hír
NAPIbulvár
Remek volt a sminkje, jó ruhát választott, és kifejezetten előnyös volt Rogán Cecília frizurája is a..
A sokszor ridegnek tűnő Victoria Beckham elképesztően keményen dolgozik azon, hogy a felépített..
A műsorvezető szereti teljesen lefoglalni magát. Két gyermek mellett ez nem is olyan lehetetlen. Most egy..
NAPIAktuális
Sting 5 év elteltével október 13-án a Budapest Arénába ad nagy szabású rock koncertet, ahova 3 fős..
A kormány a jövőben is csak hozzátesz a családtámogatásokhoz, mert úgy véli, nincs jennél jobb..
Demonstrációt és munkalassítást tartanak a Tesco dolgozói, amennyiben a cég nem kezd bérfejlesztésbe..
NAPIsport
A Nemzeti Sport információi szerint az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapata ma jelenti be, hogy..
A 13 éves ráckevei motokrosszos megnyerte a hollandiai Arnhemben a szuperkrossz Európa-bajnokságot.
Simon Higby és Clara Prior olyan kiegészítőt készített, ami pontosan úgy néz ki, mintha egy..
kapcsolódó
24 óra
CSAK RÖVIDEN
aktuális
?
KATEGÓRIÁK
siccpasik
napiászonline
Kövess minket!