Share on Google+
2016. április 5.,  kedd
NAPIKrimi

Keresi a dunakeszis autóst, aki megmentette a kislánya életét!

Ahogy az ajtó becsukódott, el is indult a vonat. Edit rohanni kezdett a szerelvény után, puszta kézzel ütötte a kocsit, hátha észreveszi valaki, és megállítja a vonatot. Közben kiabált a gyereknek, hogy nem lesz semmi baj, és a következő állomásnál szálljon le, de a szerelvény egyre gyorsult, majd kifutott a pályaudvarról. A pénztárnál nem tudtak segíteni. A forgalmi irodában már megpróbálták hívni a következő állomás forgalmistáját, de Dunakeszi alsón senki nem vette fel a telefont. De ekkor hirtelen elkezdett közeledni feléje a kislánya.

Amikor a vonaton a felnőttek látták, hogy sírok, hárman is odajöttek, mondták, hogy nyugodjak meg. Az ajtó mögött hallottam, hogy anya kiabál, de nem mertem volna leszállni. Aztán amikor megint megállt a vonat, egy bácsi kintről kinyitotta az ajtót. Azt mondta, menjek vele, visszavisz anyához. – mesélte Zoé a Blikknek.

A megmentőről kiderült, az állomáson végignézte a történteket, majd kocsiba szállt és a vonat után eredt, majd visszahozta a kislányt. Az anyuka most azt fontolgatja, panaszt tesz a MÁV-nál, akik egyelőre nem válaszoltak a lap megkeresésére.

Olyan sokkos állapotban voltam, hogy a nevét sem tudtam megjegyezni a férfinek. Szeretném, ha jelentkezne, és megköszönhetném neki.

Forrás: mindenegyben.net
még több Krimi
Több mint 50 éve, hogy a francia Alpokban lezuhant egy Mumbaiból New Yorkba tartó repülőgép. A gépen..
Szombat délután jelentették a Celldömölki Rendőrkapitányságra, hogy Mesteri külterületén valaki..
Becslések szerint 2015-ben 32 milliárd dollár hasznot hajtott a szervezett emberkereskedelem, vagyis..
A tragikus baleset Kaposváron történt. Még tart a helyszínelés.
Egy iraki és egy szír férfi felmászott az épület tetejére, összevagdosták magukat és azzal..
Vizsgálatot rendelt el a honvédelmi miniszter a négy tűzszerész pénteki halála miatt. A hortobágyi..
még több hír
NAPIbulvár
Remek volt a sminkje, jó ruhát választott, és kifejezetten előnyös volt Rogán Cecília frizurája is a..
A sokszor ridegnek tűnő Victoria Beckham elképesztően keményen dolgozik azon, hogy a felépített..
A műsorvezető szereti teljesen lefoglalni magát. Két gyermek mellett ez nem is olyan lehetetlen. Most egy..
NAPIAktuális
Hétfőn tovább fokozódik a hőség és a héten minden nappal csak egyre melegebb lesz.
Sting 5 év elteltével október 13-án a Budapest Arénába ad nagy szabású rock koncertet, ahova 3 fős..
A kormány a jövőben is csak hozzátesz a családtámogatásokhoz, mert úgy véli, nincs jennél jobb..
NAPIsport
Hosszú Katinkát még a vizes vb utolsó napján is ünnepelhette a közönség, 400 méter vegyesen..
A Nemzeti Sport információi szerint az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapata ma jelenti be, hogy..
A 13 éves ráckevei motokrosszos megnyerte a hollandiai Arnhemben a szuperkrossz Európa-bajnokságot.
kapcsolódó
24 óra
CSAK RÖVIDEN
aktuális
?
KATEGÓRIÁK
siccpasik
napiászonline
Kövess minket!