Share on Google+
2015. március 17.,  kedd
NAPIAutó

Újra indul a Tanulóknak.hu és a Kreszfelfrissítő.hu oktató program

Idén újra elindítja közlekedésbiztonsági akcióprogramját, a Tanulóknak.hu és a Kreszfelfrissítő.hu -t a Nemzeti Közlekedési Hatóság.

A kerékpáros kultúra fontos része a közlekedésnek, ám sajnos kevesen vannak tisztában a KRESZ kerékpárosokra vonatkozó, folyamatosan megújuló szabályaival. A gyalogosok és kerékpárosok védtelenségét tükrözi, hogy 2014-ben a közúti balesetben életét vesztett 611 személy közül 224-en az előbbi csoportokból kerültek ki. Az Európai Unió kiemelt célja, hogy a 2001. évi adatokhoz képest legalább 50%-kal csökkentse a halálos kimenetelű közlekedési balesetek számát. A küldetés nehéz, de különböző módszerekkel, ezen belül is kiemelten a szabályok folyamatos megismertetésével és betartatásával elérhetőek a kívánt eredmények.

A Kreszfelfrissítő.hu projekt fejlesztői olyan korszerű tananyagot dolgoztak ki, amely a közlekedésben részt vevő felnőtteknek naprakész tudást nyújt, illetve segít felfrissíteni már meglévő ismereteiket. A Tanulóknak.hu online képzéseinek segítségével pedig a fiatalok is elsajátíthatják a legfrissebb szabályokat, így felelős tagjai lehetnek a gyalogos és kerékpáros társadalomnak, de emellett felvilágosítást kapnak az életkorukból adódóan számukra elérhetővé váló járművezetői képzésekről is.

Az idei év újdonsága, hogy a Tanulóknak.hu külön évfolyamokra bontott tananyaggal teszi még inkább személyre szabottá a képzést. Az általános iskolák elsős diákjai számára hangos oktató anyag készült, melyet szülői, nevelői segítséggel könnyebben elsajátíthatnak a gyerekek. A program során2015. június 15-ig ingyenesen bocsátják rendelkezésére az e-learning tananyagokat és módszertani segédanyagokat a köznevelési intézmények pedagógusai, tanulói és a felnőtt lakosság számára.
 

A képzések bármelyikét sikeresen elvégző személyek számára a jogszabályi (pl. életkori) feltételek teljesülése esetén névre szóló e-kuponkód segítségével, internetes távoktatási formában ingyenesen elérhetővé válik az AM, A, A1, A2 vagy B kategóriás hatósági elméleti képzés valamelyike. Akik pedig már rendelkeznek vezetői engedéllyel, azok a teljes elméleti tananyag átismétlésére használhatják ezt a lehetőséget.

A projektben résztvevő köznevelési intézmények ezúttal is megyei és országos szinten versenyeznek egymással annak alapján, hogy hány diákjuk, pedagógusuk végezte el a tanfolyamokat. A legjobban teljesítő – minden megyéből két – intézmény értékes közlekedésbiztonsági csomagot kap.

További részletek a www.tanuloknak.hu és a www.kreszfelfrissito.hu weboldalakon olvashatóak.

Forrás: automotor.hu
még több Autó
A kaliforniai Worksafe nonprofit szervezet tanulmánya szerint a Tesla fremonti üzemében a dolgozók sokkal..
A BBR tuningcég készítette el a 2,0 literes motor turbós változatát, a 248 lóerővel a 0-96 km/h..
Hivatalosan is bejelentették: az Audi három éven belül konkurenst állít a BMW i8-nak.
1947. március 12-én gördült ki egy maranellói garázsból a legelső Ferrari, a 125 S, amely hamarosan..
A rövid leírás alapján a sportos és stílusos megjelenésű autóra vágyó férfiaknak készülnek az..
Az alvázas NV 2500HD kisteherautóból készített terepjárót a Nissan.
még több hír
NAPIbulvár
Remek volt a sminkje, jó ruhát választott, és kifejezetten előnyös volt Rogán Cecília frizurája is a..
A sokszor ridegnek tűnő Victoria Beckham elképesztően keményen dolgozik azon, hogy a felépített..
A műsorvezető szereti teljesen lefoglalni magát. Két gyermek mellett ez nem is olyan lehetetlen. Most egy..
NAPIAktuális
Hétfőn tovább fokozódik a hőség és a héten minden nappal csak egyre melegebb lesz.
Sting 5 év elteltével október 13-án a Budapest Arénába ad nagy szabású rock koncertet, ahova 3 fős..
A kormány a jövőben is csak hozzátesz a családtámogatásokhoz, mert úgy véli, nincs jennél jobb..
NAPIsport
Hosszú Katinkát még a vizes vb utolsó napján is ünnepelhette a közönség, 400 méter vegyesen..
A Nemzeti Sport információi szerint az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapata ma jelenti be, hogy..
A 13 éves ráckevei motokrosszos megnyerte a hollandiai Arnhemben a szuperkrossz Európa-bajnokságot.
kapcsolódó
24 óra
CSAK RÖVIDEN
aktuális
?
KATEGÓRIÁK
siccpasik
napiászonline
Kövess minket!