Share on Google+
2015. június 4.,  csütörtök
NAPIAktuális

G7 - Több tízezren tüntettek Münchenben a Hetek csúcstalálkozója ellen

Több tízezren tüntettek csütörtökön Münchenben a legfejlettebb iparú országokat összefogó G7 csoport vasárnap kezdődő csúcstalálkozója ellen.  

 A békés demonstráción a vártnál jóval többen, csaknem 35 ezren vettek részt a BR bajor közszolgálati televízió beszámolója szerint. A tüntetést környezetvédő, valamint baloldali és a globalizációval szemben kritikus német és nemzetközi civil szervezetek és német ellenzéki pártok széles koalíciója szervezte.

A transzparenseken, a skandált jelszavakban és beszédekben három fő követelés fogalmazódott meg: az Európai Unió és az Egyesült Államok, illetve Kanada közötti szabadkereskedelmi övezet kialakítását előirányzó szerződések megakadályozása, az éghajlatváltozás megfékezését szolgáló technológiák következetes alkalmazása és a szegénység felszámolása a méltányos kereskedelem elveinek érvényesítésével.  

 

Tüntettek a csúcstalálkozó helyszínének közelében, az Alpokban fekvő Garmisch-Partenkirchenben is, ahol a G7-et elutasító csoportok több száz tagja sátortábort állított fel egy réten. Rendbontás ott sem történt. A csúcstalálkozó végéig a bajor fővárosban és Garmisch-Partenkirchenben még több  mint egy tucat tüntetést tartanak. 

A Hetek - a soros elnök Németország mellett az Egyesült Államok, Franciaország, Japán, Kanada, Nagy-Britannia és Olaszország - állam-, illetve kormányfői a Münchentől 100 kilométerre fekvő Elmau kastélyszállóban (Schloss Elmau) tartanak kétnapos tanácskozást. Angela Merkel német kancellár és Barack Obama amerikai elnök a találkozó előtt, vasárnap kora délelőtt együtt meglátogatja a kastélyszállóhoz legközelebb fekvő települést, a Krün nevű alpesi falut, ahol a helyiekkel reggeliznek és beszélgetnek majd.

A G7-csúcs biztosítása a bajor rendőrség történetének legnagyobb szabású művelete, 17 ezer rendőrt mozgósítottak, a szomszédos ausztriai Tirolban pedig több mint 2 ezret. A találkozó helyszínén rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezettek be. A kastélyszálló körül 3 méter magas szögesdrót kerítést állítottak fel, amelynek teljes hossza 7 kilométer. A helyszín tágabb környezetét egy második kerítéssel zárták el, annak teljes hossza 17 kilométer.   

 A találkozó miatt nemcsak az alpesi szállónál, hanem Bajorország déli részén szinte mindenütt korlátozásokkal kell számolni az utakon és az autópályákon, és a csúcs miatt Németország teljes területén visszaállították a határellenőrzést, egészen június 15-ig. A hatóságok mindenkit arra kérnek, hogy csak érvényes úti okmánnyal induljon az országba.    A Hetek vasárnap kora délutántól  hétfő délutánig lesznek együtt, hat munkaülést tartanak. A német adófizetők szövetsége bajorországi tartományi szervezetének számításai szerint a csúcstalálkozóra 359 millió euró közpénzt fordítanak, ami azt jelenti, hogy a Hetek tanácskozása percenként 90 ezer euróba kerül az adófizetőknek.

Forrás: MTI
még több Aktuális
Sting 5 év elteltével október 13-án a Budapest Arénába ad nagy szabású rock koncertet, ahova 3 fős..
A kormány a jövőben is csak hozzátesz a családtámogatásokhoz, mert úgy véli, nincs jennél jobb..
Demonstrációt és munkalassítást tartanak a Tesco dolgozói, amennyiben a cég nem kezd bérfejlesztésbe..
Búcsúzik a tévétársaság Film+2 nevű filmcsatornája, mivel az induló RTL Gold ennek helyére kerül..
Csekély mértékben változott, de vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben mára..
Egy nyugdíjas férfi az Euro Jackpot magyar nyertese, akit hét milliárd forintot vihetett haza.
még több hír
NAPIbulvár
Remek volt a sminkje, jó ruhát választott, és kifejezetten előnyös volt Rogán Cecília frizurája is a..
A sokszor ridegnek tűnő Victoria Beckham elképesztően keményen dolgozik azon, hogy a felépített..
A műsorvezető szereti teljesen lefoglalni magát. Két gyermek mellett ez nem is olyan lehetetlen. Most egy..
NAPIAktuális
Sting 5 év elteltével október 13-án a Budapest Arénába ad nagy szabású rock koncertet, ahova 3 fős..
A kormány a jövőben is csak hozzátesz a családtámogatásokhoz, mert úgy véli, nincs jennél jobb..
Demonstrációt és munkalassítást tartanak a Tesco dolgozói, amennyiben a cég nem kezd bérfejlesztésbe..
NAPIsport
A Nemzeti Sport információi szerint az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapata ma jelenti be, hogy..
A 13 éves ráckevei motokrosszos megnyerte a hollandiai Arnhemben a szuperkrossz Európa-bajnokságot.
Simon Higby és Clara Prior olyan kiegészítőt készített, ami pontosan úgy néz ki, mintha egy..
kapcsolódó
24 óra
CSAK RÖVIDEN
aktuális
?
KATEGÓRIÁK
siccpasik
napiászonline
Kövess minket!