Share on Google+
2016. november 28.,  hétfő
NAPIAktuális

A béremelés nagy vesztesei

Béremelés a munkavállalóknak

2017-ben a minimálbér 15 százalékkal, a garantált bérminimum pedig 25 százalékkal nő. Ezzel párhuzamosan a munkáltatókat terhelő, eddig 27 százalékos szociális hozzájárulási adó kulcsa 5 százalékponttal 22 százalékpontra mérséklődik.

2018-ban a minimálbér további 8 százalékkal, a garantált bérminimum pedig újabb 12 százalékkal nő. Emellett, ha 2017 első kilenc hónapjában a versenyszférában a bruttó béremelkedés eléri a 11 százalékot, a szociális hozzájárulási adó további 2,5 százalékponttal mérséklődik, 19,5 százalékra. Ha nem éri el a 11 százalékot a bruttó béremelkedés, akkor csak 2 százalékponttal mérséklődik a szocho, 20 százalékra.

Hogy jár az egymillió minimálbéres/bérminimumos dolgozó?

A bruttó minimálbér összege jövőre 111 ezer forintról 127,5 ezer forintra emelkedik, majd 2018-ban 138 ezer forintra. Ez nettó értelemben azt jelenti, hogy az idei 74 ezer forint után jövőre 11 ezer forinttal többet, 85 ezer forintot vihetnek haza a minimálbéres munkavállalók, míg 2018-ban már 92 ezer forintot.

A minimálbéreseknél is nagyobb emelést kapnak a garantált bérminimumot keresők. Ezt a magasabb összeget olyan munkakörökben kötelező fizetni, ahol a pozíció betöltése minimum középfokú képzettséghez kötött.

A bérminimum bruttó összege az idei 129 ezer forintról 2017-ben 161 ezer forintra, majd 2018-ban 180,5 ezer forintra nő. Így jövőre az idei nettó 86 ezer forint helyett 21 ezer forinttal többet, 107 ezer forintot vihetnek haza bérminimumos a munkavállalók, ami 2018-ban további 13 ezer forinttal, nettó 120 ezer forintra emelkedik.Mindez reálértéken a következő két évben összességében 33,3 százalékos béremelkedést jelent a garantált bérminimumot keresőknek. Készpénzben pedig 34 ezer forinttal többet vihetnek majd haza.

Érdemes lesz otthagyni a közmunkát

Közmunkásként a maximális bruttó bér 112 ezer forint, amit a szakképesítéssel rendelkező, munkavezetőként dolgozók kaphatnak. Ennek a nettója 74 ezer forintra rúg, ami megegyezik az idei nettó minimálbér összegével. De a nem munkavezetőként dolgozó szakképzett közmunkások is 67 ezer forintot kapnak kézhez, ami szintén alig kevesebb a nettó minimálbérnél.Jövőre a minimálbér már 32 ezer forinttal, 2018-ban pedig 39 ezer forinttal lesz magasabb az alap, 53 ezer forintos nettó közmunkásbérnél, ami már elég nagy motivációt jelenthet a nyílt munkaerőpiacon való elhelyezkedéshez.

Forrás: portfolio.hu
még több Aktuális
Sting 5 év elteltével október 13-án a Budapest Arénába ad nagy szabású rock koncertet, ahova 3 fős..
A kormány a jövőben is csak hozzátesz a családtámogatásokhoz, mert úgy véli, nincs jennél jobb..
Demonstrációt és munkalassítást tartanak a Tesco dolgozói, amennyiben a cég nem kezd bérfejlesztésbe..
Búcsúzik a tévétársaság Film+2 nevű filmcsatornája, mivel az induló RTL Gold ennek helyére kerül..
Csekély mértékben változott, de vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben mára..
Egy nyugdíjas férfi az Euro Jackpot magyar nyertese, akit hét milliárd forintot vihetett haza.
még több hír
NAPIbulvár
Remek volt a sminkje, jó ruhát választott, és kifejezetten előnyös volt Rogán Cecília frizurája is a..
A sokszor ridegnek tűnő Victoria Beckham elképesztően keményen dolgozik azon, hogy a felépített..
A műsorvezető szereti teljesen lefoglalni magát. Két gyermek mellett ez nem is olyan lehetetlen. Most egy..
NAPIAktuális
Sting 5 év elteltével október 13-án a Budapest Arénába ad nagy szabású rock koncertet, ahova 3 fős..
A kormány a jövőben is csak hozzátesz a családtámogatásokhoz, mert úgy véli, nincs jennél jobb..
Demonstrációt és munkalassítást tartanak a Tesco dolgozói, amennyiben a cég nem kezd bérfejlesztésbe..
NAPIsport
A Nemzeti Sport információi szerint az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapata ma jelenti be, hogy..
A 13 éves ráckevei motokrosszos megnyerte a hollandiai Arnhemben a szuperkrossz Európa-bajnokságot.
Simon Higby és Clara Prior olyan kiegészítőt készített, ami pontosan úgy néz ki, mintha egy..
kapcsolódó
24 óra
CSAK RÖVIDEN
aktuális
?
KATEGÓRIÁK
siccpasik
napiászonline
Kövess minket!